Van Isten?
az élet nehéz kérdései
_______
Milyen isten az, aki feltételeket szab és büntet, aki végignézi az ártatlanok szenvedését?
Vagy gyűlöl, vagy nem is létezik?
Miért szenvedünk?
Milyen szeretet az, ami megengedi ezt?
Parancsolatok
Isten élvezi, hogy korlátoz minket?
Miért van halál?
Miért büntet minket és szeretteinket?
Tiltja Isten a szexet?
Miért mondják, hogy bűnben fogantunk?
1. Miért szenvedünk?
Milyen szeretet az, ami megengedi ezt?
„Nehezen hihető, hogy Isten a szeretet, ha nem áll ellent legalább az ártatlanok szenvedésének" - mondják sokan, és igazuk van. Itt valóban van egy logikai csavar, ami nehezen érthető.
Az iszlám a keresztet botrányosnak tekinti, helyenként Jézus keresztre feszítését is tagadja (vö. Korán, 4,157.), a hinduizmus és buddhizmus pedig a fájdalomtól és örömtől is semleges nirvana állapotára törekszik. A kereszténység viszont arról beszél, hogy az Isten szenvedett értünk Krisztusban, illetve Pál apostol tanúsítja: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." (Kol 1,24) Nem mintha Krisztus szenvedése ténylegesen hiányos lenne, mégis arra buzdít, hogy egyesüljünk az Ő szenvedésével. Ez azonban nem válasz arra, Isten miért sújtja szenvedéssel azokat, akik szeretik őt, pl. Jézust.
És az ártatlan gyermekek szenvedése?
A keresztény tanítás egyik alapköve a szabad akarat. Ha Isten nem szabadnak teremtett volna minket, ösztönösen, gépiesen működnénk, döntések nélkül. Isten viszont nem rabszolgákat akar, hanem személyes barátokat, szívbéli követőket, akik saját döntésükből tartoznak hozzá. Ez azonban azzal jár, hogy lesz, aki nem ezt az utat választja. Sátán (eredeti nevén Lucifer, azaz fényhozó) volt az első, aki szembeszegült Isten akaratával, és másokat is erre csábított, ahogy csábít ma is. Mi is sokszor ilyenek vagyunk: tudjuk, mi a jó és helyes, mi az etikus, de a saját haszonszerzésünk, vágyaink, egónk, stb. érdekében mégis a rosszat választjuk.
Egy másik szemszögből, ha ösztönlények lennénk, nem tudnánk szeretni, vagy nem szeretni, és végképp nem tudnánk változtatni az álláspontunkon. A szenvedés lehetősége nélkül egyszerűen értelmezhetetlen az öröm, vagy a boldogság, hiszen a kettő egymással szemben álló fogalom a köztudatban. Bár ez érdekes, mert van, aki az áldozathozatalban is megtalálja az örömöt, nem beszélve arról, hogy a boldogságra való út nem egyszer lemondásokkal jár, ami szenvedésnek is felfogható pl. egy sportoló életmódja a cél érdekében.
A fentiekből látható, hogy ha Isten rendszeresen közbelépne az ártatlanok érdekében, akkor a szabad akaratot venné el tőlünk. Így bármennyire is fáj ez neki, inkább vállalja a szenvedést az áldozatokkal együtt (Krisztusban ezt meg is mutatta), minthogy elvegye tőlünk a szabad döntés lehetőségét.
Feltehető a kérdés, hogy Isten megalkothatta volna-e a világot szenvedés nélkül úgy, hogy a szabad akaratot mégis megadja. Nem valószínű, hiszen azt látjuk, hogy a szenvedés és a boldogság magában Istenben sem válik szét: gyönyörködik bennünk, mégis fáj neki, ha rossz döntést hozunk, miközben végtelen boldogságát nem veszíti el emiatt. Sőt, egyszülött fiát küldte el közénk, pedig tudta, hogy szenvednie kell. Mégsem mondhatjuk, hogy Isten nem boldog tökéletesen. A szeretet része a fájdalom azokért, akik nem szeretnek viszont.
És a természeti katasztrófák?
Van olyan szenvedés, amiről nem állítható biztosan, hogy valakinek a bűne következtében történt, hacsak arra nem gondolunk, hogy az ember bűnei miatt az egész természet szenved (vö. Róm 8,19). Az édenkertben még az állatok sem bántanának bennünket (vö. Iz 11,6-8). A bibliai Jób története szerint a Sátán engedélyt kaphat arra, hogy jó embereknek szenvedést okozzon akár természeti csapások révén is. Jób elvesztette a vagyonát, a gyermekeit, a barátait és az egészségét, mégsem tért le a hit útjáról, ami a Sátán célja lett volna. Végül Isten parancsolt és Jób szenvedése megszűnt. Hűségéért Isten meg is áldotta: sokszorosan többet kapott vissza, mint amennyit előtte elvesztett.
Ami vigasztalhat bennünket, hogy ha a szenvedést nem is tudjuk kiiktatni az életünkből, és Isten sem iktatja ki a saját életéből, Ő akkor is megígéri, hogy velünk van a szenvedésben, velünk együtt szenved, megerősít, a feltámadásban pedig elnyerhetjük az örök boldog életet.
2. Parancsolatok
Isten élvezi, hogy korlátoz minket?
Szerinted egy jó szülő mit enged meg a gyermekének? Ha szalad a forrón égő tűzhely felé, mit tesz? Vagy ha a késsel játszik? Ha a szakadék szélén szaladgál? Szó nélkül nézi? Viszont ha a gyermeke nem hallgatott rá és megsérült, nemde szereti akkor is?
A jó tanár sem csak az anyagot adja le: számonkér, sőt, az életre is próbál nevelni. Nem elégszik meg azzal, hogy kettessel átessenek a diákok a vizsgákon. Ha pedig valamelyik mégsem készül fel rendesen? Egy jó tanár megpróbálja megérteni a diák problémáit és segít neki felzárkózni. E szülői és tanári attitűdök sokszor kellemetlenek a gyerekek számára, felnőttként viszont általában hálásak érte.
Istent is érdemes így elképzelni: Isten a végtelen szeretet, egyúttal a végtelen tökéletesség. Nincs olyan ember, akit ne szeretne rajongásig és akinek ne tudna bármit is megbocsátani.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy a vétek következmények nélkül marad. Mint a társasjáték: a játékszabályban szerepel, hogyan tudunk úgy játszani, hogy az mindenkinek örömet okozzon. Ha valaki csal, vagy mérgében felrúgja a bábukat, azzal tönkreteszi a játékot, és megkeseríti a másik játékost is. Hasonló példa a kresz szabályai, vagy a turistajelzések: védik a magunk és mások épségét. Lázadhatunk ellenük, okozhatunk kárt magunknak és másoknak, de ez nem változtat azon, hogy a szabályok segítenek nekünk boldog életet élni.
Milyen parancsok megtartását várja tőlünk Isten? Alapul vehetjük a tízparancsolatot, vagy az Egyház 5 parancsát, de az Újszövetség is számtalan helyen sorol fel értékes irányelveket, szabályokat. Jézus pl. elmondja, milyen bűnök teszik tisztátalanná az embert: „minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság." (Mk 7,21-22) Később Pál is leszögezi, hogy „Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát." (1Kor 6,9-10), máshol hozzáveszi még a babonaság, harag, irigykedés, stb. listáját is (Gal 5,19-21) Közben „pozitív parancsokat" is ír, pl. hogy a Szentlélek gyümölcsei bennünk a „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Gal 5,22-23)
Csak annak nem tud Isten megbocsátani, aki elutasítja a szeretetét, megbocsátását. Aki nyíltan ellenszegül Neki, megmakacsolja magát, nem hajlandó belátni, ha tévedett, így saját magát zárja ki a valóságból, így szépen lassan poklot épít maga köré. Ezt hívja a Szentírás Szentlélek elleni bűnnek (vö. Mt 12,32). Ha ebből a hozzáállásból ki tud lépni az illető, Isten végül neki is meg tud bocsátani.
Tehát Isten senkit nem küld a pokolra. Örök életünknek csak egy rövid szakasza a földi életünk, ami elsősorban próbatétel: arra való, hogy végleges döntést hozzunk Isten mellett, vagy ellen. Odaát olyan lesz a személyiségünk, amilyenné földi életünkben alakítottuk. Aki törekszik a helyes döntésekre, képes megbocsátani az ellenségeinek is, és képes bocsánatot kérni saját hibáiért, az jó úton jár afelé, hogy jó társasjátékos legyen, és bevegyék az örök élet játékklubjába. Aki az ellenkező irányba halad, gyűlölet van benne, és ezt nem is akarja felszámolni magában, vagy a jót szándékosan nem teszi meg, sajnos jó úton van afelé, hogy saját magát zárja ki az örök élet klubjából.
3. Miért van halál?
Miért büntet minket és szeretteinket?
Mindnyájan szeretnénk, hogy fájdalommentes életet élhessünk. Ha szenvedünk, nem értjük, miért büntet minket Isten. Megérdemeltük?
„Isten a halált nem alkotta, és nem leli örömét az élők pusztulásában" (KEK 413). Ezt a Biblia is alátámasztja: arról ír, hogy „a bűn zsoldja a halál" (Róm 6,23), és Isten kéri az első emberpártól, hogy ne egyenek arról a bizonyos fáról, mert meghalnak (vö. Ter 2,17).
A katolikus tanítás szerint Jézus anyja, Szűz Mária bűntelenül jött a világra (szeplőtelenül fogant), és később sem követett el bűnt, majd életének bevégeztével elszenderedett és Jézus testestül-lelkestül felvette őt a mennyei dicsőségbe (KEK 966).
Ezek alapján Mária lehet a példa arra, hogy ha az emberek bűntelenek lennének, hogyan is kellene elképzelnünk a halált.
A mi Istenünk nem a halál istene, mégsem tudunk fájdalommentes életet élni: amíg más akarat is létezik a világban, ami nem követi Istent, addig a gonosz könnyen utat talál (vö. A viskó c. film - beszélgetés a Bölcsességgel).
Egy másik szemszögből nézve: vajon Isten büntet minket, vagy mi büntetjük saját magunkat? Isten nélküli életet kíván élni az emberiség, amit meg is kap. Nem várhatjuk el Istentől, hogy ne szóljon bele az életünkbe, de a szenvedéstől mégis óvjon meg. A két igény ellentmondásban áll egymással, hiszen utóbbi kérés az első megszegését jelenti.
Istenbe vetett bizalmunk segíthet feloldani a halál problémakörét. Ha tudjuk, hogy a halál után mi vár, akkor bizonyos értelemben vágyhatunk is rá, ahogy Kr.u. 110 körül Antiochiai Szent Ignác is megfogalmazta: „Kérlellek titeket, jószándékotokkal ne legyetek alkalmatlanok nekem! Hagyjátok, hogy a vadállatok eledele legyek, melyek által lehetséges számomra Isten elérése!" (Róma IV,1)
E vágyat nem keverhetjük össze az öngyilkos gondolatokkal: Ignác nem kereste a lehetőséget, hogy a katonák kezére jusson és az oroszlánok felfalják a keresztényüldözés idején, mégis vágyott rá, hogy Istennél lehessen.
Hasonlót olvashatunk a Bibliában hét fiú kapcsán. Édesanyjuknak végig kellett néznie gyermekei kínhalálát, ő mégis biztatta őket, hogy tartsanak ki, pl. így: „Vállald a halált, hogy a könyörület napján majd bátyáiddal együtt visszakapjalak." (2Makk 7,29)
Szent Ferenc pedig így ír a halálról a Naphimnuszban: „Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál, / Aki elől élő ember el nem futhat. / Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak, / És boldogok, akik magukat megadták / te szent akaratodnak, / Második halál nem fog fájni azoknak." (Perugiai Legenda 43.44.51.100)
A halál végső soron egy ajtó, ami az örök boldogságba vezet bennünket, ilyen értelemben nincs okunk félni. Ahogy a második pont végén is olvasható: földi életünk másodlagos az örök élethez képest. Egy állomás, ahol döntést kell hoznunk Istennel és a szeretettel, a megbocsátással kapcsolatban. Mindezektől függetlenül természetes, hogy szomorúság van bennünk, ha az elmúlásra, vagy a szeretteink elvesztésére gondolunk. A fentiek senkit nem szeretnének a természetes gyászról lebeszélni.
4. Tiltja Isten a szexet?
Miért mondják, hogy bűnben fogantunk?
A bűnben foganásnak semmi köze a szexualitáshoz. Ez a kifejezés arra utal, hogy Ádám és Éva óta hordozzuk az első bűnt generációról generációra, holott nem mi követtük el azt, mégis, már fogantatásunktól fogva bűnösök vagyunk, bűnös világban élünk, bűnt (is) elkövető szülők gyermekeiként. Tagadhatatlan, bele vagyunk ebbe ragadva: rosszra való hajlamunkkal nap mint nap szemben találjuk magunkat.
A címben feltett kérdésre pedig a válasz egyértelműen NEM. Isten arra teremtette a szexualitást, hogy azt a végtelen egységet, szeretetet, odaajándékozást, amit ő megél a Szentháromságos szeretetben (az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy Isten, mégis három személy kapcsolata), azt ha töredékesen is, de az ember is átélhesse. Isten tervében ott a teljes odaajándékozás, az örök hűség, az elvárás- és félelemmentesség és a gyermekáldás lehetősége is. Ezt házasságnak nevezzük. (II. János Pál: A test teológiája)
Sokak lelkét megnyugtatná, ha az élettársi kapcsolatot, vagy a párkapcsolatot is ide sorolná az Egyház, de mind a Szentírás, mind korunk tapasztalatai azt támasztják alá, hogy a szexualitás helye a házasságban van. Nézzük egyenként:
Szentírás: a korabeli zsidóságban az együttélés nem merült fel kérdésként: korán megházasodtak az emberek, a Tízparancsolat is csak azt szögezte le, hogy „ne törj házasságot!” (Kiv 20,14 és MTörv 5,18) Viszont aki nem szűzen ment férjhez, annak férjét nem kötötte a házassági eskü, a nő megkövezésre számíthatott (MTörv 22,13-21), a házasságon kívüli szexuális visszaélés áldozatául esett Támárt később senki nem kívánta feleségül venni, apja, Dávid is dühös volt az eset miatt (2Sám 13,20). József pedig el akarta bocsátani Máriát, amikor azt hitte, hogy mástól vár gyermeket, pedig még nem voltak házasok (Mt 1,18-20).
A házasságot követő hűtlenséget is egyértelműen elutasítja, pl.: „Amit… Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,6)
Az Egyház tanítása: a házasságot örök szövetségnek tekinti egy férfi és egy nő között, Isten színe előtt, ráadásul a hét szentség egyikeként tekint rá. Olyan méltósága van a házasságnak, amilyen a szerzetességnek sincs (a szerzetesség nem szentség). Viszont a súlya is nagy: elválni és újraházasodni nem lehet, hacsak nem volt érvénytelen az első templomi házasság.
A házasság előtti önmegtartóztatást mindig vallotta az egyház: „a szexuális képesség szándékos használata a normális házastársi kapcsolaton kívül lényegében mond ellent rendeltetésének.” (KEK 2352) Ilyen a házasság előtti nemi kapcsolat, az önkielégítés, a harmadik személlyel folytatott viszony, sőt, a házasságon belüli abnormális kapcsolati formák is.
KÉRD INGYEN:
3+1 BIBLIAI KULCS A BOLDOG HÁZASSÁGHOZ
Bűn-e a szex? Milyen az ideális férfi és nő? Mit kezdjek az anyóssal? Legyen a tiéd az ingyenes e-gyűjtemény, amely betekintést enged a Szentírás szerelemről, az „Igaziról,” párkeresésről, párkapcsolatról és házasságról szóló tanításába!
Kattints a képre és kérd ingyen!
Korunk tapasztalata: napjainkban az emberek elköteleződési hajlandósága csökken, egyre kevesebben hoznak áldozatot egy boldog házasság és család érdekében, a szexualitással kapcsolatos törvények egyre megengedőbbek, rengetegen élnek együtt, mégis egyre több a válás. Valami nincs rendben, emiatt az egész társadalmunk kezd a darabjaira hullani: lassan nincsenek gyermekek, akik legalább a mai felnőttek nyugdíját kitermelhetnék egyszer. Izgalmas összefoglaló cikk a témában:
Kiegészítés:
Az elválásról és az újraházasodásról a Szentírás a következőképpen nyilatkozik:
- „A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.” (1Kor 7,10-11)
- Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. (Mt 5,28)
- „…aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör. (Mt 5,32)
- „Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,6)
- Az özvegyeknek pedig Pál ezt írja: „…a fiatalabbak menjenek csak férjhez, adjanak gyermekeknek életet, viseljék családjuk gondját…” (1Tim 5,14)
Ez azt jelenti, hogy amennyiben a házasság valóban érvényesen létrejött, úgy azt nem bonthatjuk fel, mert Isten kötötte egybe, és egy test lesznek azután. Ha azonban pl. a másik fél hűtlensége miatt mégis különköltöznének (a gyakorlatban elválnának), akkor sem jogosít fel semmi arra, hogy újraházasodjanak valaki mással, mert örökre összetartoznak. Ha a házasságkötés körülményeit megvizsgálva az Egyház testülete kimondja, hogy érvénytelen volt, úgy meg lehet házasodni, hiszen egyházi értelemben nem vagyunk házasok. A házastárs halálát követően pedig újra van lehetőség megházasodni.
Szerinted a házasság csak egy papír?
Ha így gondolod, miért zavar, hogy aláírd? Ugye, hogy többet jelent? Felelősséggel jár, ugyanakkor szabadsággal is. Aki élete végéig csak fogyasztja a kapcsolatokat, nem találja meg a boldogságát, nagy eséllyel magányosan hal meg. Tűzd ki, mi a te célod a kapcsolatok terén, és már most utasítsd el azokat az irányokat, amik nem a célod felé vezetnek! Ne félj újratervezni, ha szükséges!
ez is érdekel?
_______
Nézz körül további tartalmaink között is!
Az élet titka
Honnan ered?
Ember is képes erre?
Létezett Jézus?
Az volt,
akinek vallják őt?
A lelkiismeret
Mit mond róla a tudomány és az Egyház?
