vanisten.hu

Van Isten?

Hogyan legyek jó ember?

_______

Hogyan döntsek nehéz helyzetekben?
Mit kell tennem ahhoz, hogy Isten elfogadjon?

Halld Isten hangját!

Szoktál imádkozni?
Segítünk: láss csodát!

A helyes döntés

Hogyan hozhatok mindig jó döntéseket?

Jézus a barátom

Lehetek Isten szolgája, gyermeke, barátja?

Ki vezeti az életem?

Ha Jézus beszállna, átadnám a kormányt?

1. Halld Isten hangját!

Szoktál imádkozni? Segítünk: láss csodát!

Az imádság nem egyszerű dolog. Bár úgy szól a vicc, hogy zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták - és van benne igazság -, nagyon nehéz elkezdeni imádkozni, pláne, ha nem halljuk Isten válaszát. Márpedig az imádság beszélgetés Istennel, tehát ha valaki szeretné hallani, mit üzen neki Isten, erre legjobb lehetőség, ha megszólítja őt, esetleg megkérdezi. Nézzük, hogyan szólíthatjuk meg Istent:

1. szint - Kötött imák elmondása révén
Ez elsősorban azoknak segítség, akik nem tudják, mit is mondjanak Istennek. Ugyanakkor nagyon ajánlott azoknak is, akik tudják, hiszen ezek egyfajta lelkületet adnak, ami segíthet fejlődni az imádságban. Ilyen a Jézus által tanított Miatyánk, a Gábor angyal és Erzsébet szavaiból összeállított Üdvözlégy, vagy az imádságról szóló részben leírtak (a lap alján elérhető a link).

1. szint - Szabad imák által
Nem hiba, ez is csak az első szinten foglal helyet: sokan önkéntelenül is megszólítják Istent saját szavaikkal, ami teljesen helyénvaló. Érdemes őszintének lenni Istenhez. Nincs szükség vallásosnak tűnő szerénykedésre, finomkodásra: tisztelettel, de nagyon őszintén is beszélhetünk Istenhez, akár indulattal a szívünkben. Sok példa tanúsítja a Szentírásban, hogy Isten épp ezekben a pillanatokban cselekszik.

2. szint - Életátadó ima
Ez azért magasabb szint, mert itt már nem az én akaratomról van szó, hanem arról, amit a Miatyánkban is mondunk, de sokszor nem veszünk elég komolyan: „legyen meg a Te akaratod!" Ez persze nagyon nehéz: azt mondani, hogy elfogadom Istent annak, aki szeret engem és az Ő akaratának teljesítése a nagyobb örömre fog vezetni engem... ehhez már kell némi tapasztalat Isten szeretetével kapcsolatban.
A negyedik pontban lesz erről a témáról bővebben szó.





További gyakorlati segítség:

A) Az ún. „szövetség imája"
Esti imádságban praktikus lehet, három eleme van: megköszönés, kérés és bocsánatkérés. Ebben az imában saját szavainkkal megköszönjük Istennek a napunkat, az örömöket és a kapott fájdalmakat is meg lehet köszönni. Egyúttal kérhetünk bármit, ami a szívünkben van, esetleg érdemes mellé mondani, hogy „de legyen meg a Te akaratod". Végül pedig bocsánatot kérünk az elkövetett kisebb-nagyobb botlásainkért Istentől.

B) Dicsőítés
Itt Istent jellemzően nem saját ügyeinkkel kapcsolatban szólítjuk meg, hanem Őt magát dicsérjük azért, amit megtapasztaltunk vele kapcsolatban, vagy amit a Biblia állít róla: hogy megváltott minket, hogy hatalmasabb mindennél, hogy szeret, hogy meghallgat, irgalmas, hogy fennséges és szépséges... képzeljük el Istent, aki a trónon ül a mennyekben, és az angyalok dicsérik Őt. Mi is dicsőíthetjük Őt így. Ez a fajta ima sokat segít abban, hogy a saját problémáinkon kívülhelyezkedve Isten szemébe nézzünk, hozzá kapcsolódjunk.

C) Bibliaolvasás
Aki kifejezetten szeretné olvasni Isten üzenetét, nincs más dolga, mint imádkozni, majd imádság közben elővenni a Bibliát és olvasni belőle. Néha nagyon furcsa helyen nyílik ki a Biblia, máskor nagyon is témába vágnak a szavai. Javasolt lehet az interneten rákeresni, mi az aznap javasolt evangélium, olvasmány (pl. igenaptar.katolikus.hu), és azon elmélkedni, akár megkérni Istent, hogy segítsen értelmezni.

D) A csend
Ez nem egy a szó szoros értelmében vett imamód, de ahhoz való segítség. Sőt, a csend megtartása talán a legnehezebb része az életünknek. Van, aki fél ettől, mert megszállják a félelmei, a lelkifurdalása, stb. Nem baj. Adjuk ezeket oda Istennek és próbáljuk ki a csendet! Fontos, hogy ne meneküljünk el a csendtől, hanem engedjük, hogy Isten cselekedjen benne! Emellett a csend azért is fontos, hogy vissza tudjunk tekinteni az elmúlt időszakra és tudatosan tudjunk nekikezdeni az előttünk lévő időszaknak.




Imaiskola?
Ha nem megy könnyen az egyéni ima, vagy szeretnél több segítséget kapni az imádsággal kapcsolatban, jelentkezz online imaiskolánkba!
A lap alján megtalálod az odavezető linket.

2. A helyes döntés

Hogyan hozhatok mindig jó döntéseket?

Helyes döntést kiegyensúlyozott, lelkileg békés állapotban a legjobb meghozni, bár erre nincs mindig mód. Éppen ezért fontos, hogy mindig beszéljük meg Istennel a döntéseinket, különösen a nagyobbakat. Isten gyönyörködik a mi szabad akaratunkban, ugyanakkor tudja azt is, mi lenne számunkra a legjobb. Isten szavát meghallva biztos döntést tudunk hozni. Sőt, a legnagyobb viszontagságban is képesek vagyunk lelki békét elérni, ha Istenből élünk és egyedül ő a mi kősziklánk, akire életünk házát építjük. (vö. Mt 7,24-27)

Az első számú szabály:
A helyes döntéshez kapcsolatra van szükségünk Istennel: vele célszerű megbeszélnünk a kérdést akkor is, ha nem úgy tűnik, mintha bármi választ is kapnánk tőle.

A második számú szabály:
A mérleg - a mérlegnek két oldala van, amibe négy dolgot helyezhetünk:
- Isten szava: mit mond erről a Szentírás?
- Belső meggyőződés: milyen visszatérő érzéseim vannak a kérdéssel kapcsolatban? Nem a hirtelen fellángolásra, hanem a kitartó belső, elég meggyőzőnek tűnő hangról van itt szó még akkor is, ha nem tűnik logikusnak annak teljesítése.
- Testvérek szava: mit gondolnak a kérdésről az emberek? Nem is akármilyen emberek: érdemes olyanokat meghallgatni, akik megérzésed szerint közel állnak Istenhez: a hívő keresztény testvérek szava. Vannak olyan templomba járó keresztények, akiknek nem lehet sokat adni a szavukra, és olyanok is, akik szoros, hiteles kapcsolatot ápolnak Istennel és az életükön is látszik ennek a gyümölcse.
- Körülmények: irracionális dolgokat Isten sem akarhat. Pl. nem tudok holnap azon nyomban űrhajósként a Holdra látogatni. Ez egyszerűen képtelenség. Milyen reális útirányok rajzolódnak ki a kérdéssel kapcsolatban, és melyek nem esélyesek?

Vizsgáld meg mind a négy szempontot, és nézd meg, melyik mit sugall! Jó döntést akkor lehet hozni, ha a mérleg egyik oldala felé elbillennek a szempontok. Ha mindkét oldalon két-két azonos súlyú szempont van, akkor lehet, hogy még nincs itt az ideje a döntésnek, vagy több imára, akár böjtre van szükség a nagyobb tisztánlátáshoz.

A harmadik szabály:
Van, amikor Isten konkrét üzenetet küld valakinek, akár látomása van, úgy gondolja, hogy angyal szólt hozzá, esetleg álmot látott. Ezek fontos megélések, nem szabad félvállról venni őket, ugyanakkor mivel a saját képzelőerőnk és a Sátán is játszhat velünk, érdemes megkülönböztetni, ki szólt hozzám, amit mondott, az összhangban van-e a Szentírás és az Egyház tanításával, illetve a bensőmben milyen érzés volt a találkozás - okozott-e egy belső örömöt, békét, vagy kifejezetten félelemkeltő és gyanús volt? Szent Márton ide illő legendájáról az imádságról szóló oldalon lehet olvasni, ami elérhető az oldalunk alján.

A negyedik szabály:
Kövesd a lelkiismereted szavát! Isten belénk oltott egy belső vezérlőt, ami bár a bűnös világunk következtében némileg megzavarodott, még mindig képes felismerni az igazságot, sőt, ha azt felismertük, utólag fejleszthetjük is a lelkiismeretünket, hogy egyre érzékenyebb legyen a megismert igazságra. Ha érdekel, a nagy tudósok és az Egyház mit gondol a lelkiismeretről, a lap alján ott a link!

3. Jézus a barátom

Lehetek Isten szolgája, gyermeke, barátja?

Igen, bármelyik lehetsz, Isten maga hívott meg rá. Erre talán a legszebb példa a tékozló fiú története (Lk 15,11-32), aki elhagyja apját, de minden pénzét és megélhetését elherdálja, végül visszamegy apjához bocsánatot kérni és megkéri, hogy legalább béresei, szolgái közé vegye őt fel. Az apja pedig erről hallani sem akar, és megünnepli fia hazatértét. Ilyen velünk az Isten is.
Íme néhány további igehely:

Róm 8,16: „A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei." Azaz nemhogy fogadott gyerekei (vö. Róm 8,15), de örökösei is vagyunk az Istennek.

Jn 15,15: „Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek."

Isten nem lefelé szeretne tekinteni ránk, hanem barátként szeretne felemelni minket. Ugyanakkor tudni kell, hogy bár szeretete feltétel nélküli, akkor tudunk igaz barátai, igazi családtagjai lenni Jézusnak, ha megtesszük a mennyei Atya akaratát: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.” (Mt 12,50)

Kis érdekesség: egy-egy igehely még azt is állítja, hogy Isten anyai szeretettel is szeret bennünket. (vö. Iz 49,15)



Összefoglalva: Isten a mi apánk / Atyánk (Mt 6,9), s ha atyánk, akkor Jézus a testvérünk, egyúttal barátunk is. S ha Isten gyermekei, Jézus testvérei vagyunk, akkor társörökösei is vagyunk: örökségünk az örök üdvösség. Ahhoz viszont, hogy ez életre is váljon bennünk, meg kell tennünk az Atya akaratát: hallgatnunk kell a Szentlélek sugallatára.



Te hol tartasz Jézus követésében?
Vizsgáld meg hitünk hat pontját (kérügma), és nézd meg, mi áll még előtted!

1) Elhiszem, hogy Isten létezik - elhiszem, hogy szeret engem.
2) Megvallom, hogy bűnös vagyok.
3) Hiszem, és elfogadom, hogy Jézus meghalt értem, bűneimért megfizette a büntetést.
4) Döntök, hogy ezentúl Jézusnak élek - legyen övé az életem
5) Átadom magam a Szentlélek vezetésének az életem minden területén
6) Keresek egy olyan megtartó közösséget, ahol hitben fejlődhetek - bekapcsolódom az Egyház életébe

4. Ki vezeti az életem?

Ha Jézus beszállna, átadnám a kormányt?

Egy ember egy napon beült az autójába, hogy elvezessen távoli munkahelyére. Ahogy vezetett, a főút mentén egy stoppost látott meg. Úgy döntött, ezúttal megáll és felveszi a stoppost, nehogy napszúrást kapjon a tűző napon. Beszélgetni kezdtek, s az utas megszólalt: „Szerintem jobbra kanyarodj! Kerüld ki az autópályát, mert dugó van rajta!" Sofőrünk meglepődött a konkrét utasításon, főleg, hogy a GPS sem jelzett torlódást. Nem szerette, ha parancsolgatnak neki: megmondta a stopposnak, hogy ha nem tetszik neki, kiszállhat. A stoppos ezt szó nélkül tiszteletben tartotta. Néhány perc múlva azonban, amikor felkanyarodtak az autópályára, egy több kilométeres dugóban találták magukat. A stoppos egy darabig nem szólt. Nagyon lassan araszolgattak a pályán. Talán már egy óra is eltelt, mire a stoppos újból ajánlkozott: „Megtennéd, hogy helyet cserélünk? Bízz bennem, és rövidesen megérkezünk a munkahelyedhez." Az ember továbbra sem kívánta átadni az irányítást a gyanús idegennek. Világéletében ő döntött arról, mikor, mit csináljon. Különben is: nem adhatja oda egy idegennek az autóját!
Azonban újabb egy óra eltelt és nem haladtak sokat. Végül így gondolkodott magában: ha ez egy tolvaj, akkor sem tudja a dugóból hová vinni a kocsimat. Olyan meggyőzően állítja, hogy segíteni tud, hát lássuk mit tud, legfeljebb belátja, hogy nem kell máskor okoskodni. Azzal helyet cseréltek. Láss csodát, a forgalom azonnal megindult, és hamar 130-cal kezdtek repeszteni, majd megérkeztek a megfelelő lehajtóhoz, ahol le is kanyarodtak. Ekkor az ember megijedt. Így gondolkodott: „nincs a kezemben az irányítás, ez az ember bármire képes az autómmal, eddig is gyorsan haladt, a városban nagy lesz a forgalom, a végén még összetöri." Azzal visszakérte a kormányt. A stoppos készségesen helyet cserélt újra, azonban amint hősünk beült megszokott helyére és megnyomta a gázpedált, azonnal összekoccant egy autóval és újból félre kellett állniuk. „Hihetetlen! Ki vagy te?" Kérdezte, mire a stoppos egyszerűen válaszolt: „Jézus vagyok! Ha megtennéd, hogy újra helyet cserélünk, ne félj, baleset ide vagy oda, hamarosan a munkahelyeden leszünk." (Forrás: ismeretlen történet alapján)

Te hogyan döntesz? Az autó az életedet szimbolizálja, az úti cél lehet a mennyország, vagy a boldog élet. Sokan nem szeretik kiadni a kontrollt az életükből, pedig rengeteg dugó elkerülhető lenne, nem beszélve a karambolokról, a rengeteg fájdalomról.

Sokan félnek, ha Istennek adnák az életüket, tuti papnak, apácának kellene menniük, elvesztenék a vagyonukat, vagy olyan dolgot kérne tőlük Isten, amit ők nem akarnak. Ebben lehet valami: néha menekülünk attól, hogy elfogadjuk Isten ajánlatát az életünkre nézve, de legtöbbször ezek mégis ok nélküli félelmek, mivel bármit is ad vagy vesz el Isten, vagy bármire is hív, tuti, hogy egy hatalmas, felszabadult örömöt kapsz vele egy mély lelki békével. Ha nem, akkor az nagy eséllyel nem Isten akarata és nem szabad elfogadni. Extrém példa, hogy sose házasodj meg valakivel kényszerből, mert az legnagyobb valószínűséggel nem Isten akarata! Isten a javunkat akarja, azt akarja, hogy boldogok legyünk.

Úgy érzed, szívesen átadnád életed irányítását Istennek? Mondd el az életátadó imát:

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy szeretsz engem! Bocsásd meg vétkeimet! Köszönöm, hogy Jézus meghalt értem a kereszten! Neked akarom adni egész életemet! Kérlek, küldd el Szentlelkedet, hogy betöltsön engem és vezessen életem minden döntésében! Legyen örökre tiéd az életem! Ámen.

+1: Hogyan érhetem el a lelki békét?

A boldogság
Mindenki boldog szeretne lenni az életben. Ezt sokan összekeverik azzal, hogy bármit megtehessenek, amit csak akarnak. A szabadság azonban nem ezt jelenti. Talán a sportolót fogolynak tartjuk, amikor tévézés helyett megtartja a kötelező edzését? Vagy a focista talán akkor szabad igazán, ha szándékosan a kapu mellé lövi a labdát? Ilyen az életünk is: ahhoz, hogy elérjük az igazi boldogságot, meg kell erőltetni magunkat: edzenünk kell és a siker érdekében be kell tartsuk szabályokat, amik ellen oly sokszor szeretünk lázadni.

Játékszabályok
Kultúránkban egyre kevesebb életünkre vonatkozó „játékszabályt" szeretünk tudomásul venni: mintha minden azt sugallná, hogy jogom van ehhez is, ahhoz is. Mindezt tetézi, hogy a súlyos bűnösök is sokszor kevéssel megússzák a rendőrségen. Valamiért nem szeretjük a „bűn" szót, talán túl vallásos, nyomasztó, ijesztő hatású, ósdi kifejezésnek tűnik. Pedig ez a szó nem jelent mást, mint a játékszabályok tudatos megszegését. Ha valódi lelki békét akarunk elérni, nevén kell neveznünk a bűnt és le kell számolnunk vele.

Megbocsátás
Isten megbocsát elkövetett vétkeinkért, de ahhoz, hogy őszintén bocsánatot tudjunk kérni tőle, tudnunk kell, mi az, ami Isten szemében bűn, és mi az, ami nem. Saját tapasztalatból mondom: nincs nagyobb lelki béke annál, mint amikor kijövök a gyóntatószékből, miután a pap azt súgta a fülembe: „Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével!" Én pedig örömmel a szívemben mondom ki, hogy „Istennek legyen hála!"

Nem csak a gyónásnak van ilyen békét hozó ereje. A szentségek felkészült módon való vétele segít megmaradni a helyes úton és rengeteg áldás forrása életünkben. A szentségek Istenhez kapcsolnak bennünket a lehető legmélyebb módon, sőt, Isten különleges ajándékokat is ad nekünk általuk. Néhány szentséget rendszeresen is magunkhoz vehetünk, érdemes élni velük. Ilyen az Oltáriszentség (szentáldozás), illetve az azt megelőző bűnbánat szentsége (szentgyónás). Aki nem volt még elsőáldozó, ez bármikor pótolható egy felkészítést követően.

Lelkitükör
A lelki békénk alapja abban áll, hogy tudjuk, Isten szeret minket, bármit is tettünk, hozzá tartozunk. Mégis, Isten szeretetét látva le akarunk számolni bűneinkkel, melyekkel megbántottuk őt és kárt okoztunk magunknak, környezetünknek. Az internet rengeteg segédletet ad a lelkiismeret-vizsgálathoz, ahhoz a folyamathoz, ami segít kívülről látni, mely cselekedeteink voltak helyesek, vagy helytelenek. Ezeket a segédleteket lelkitükörnek nevezzük. A legegyszerűbb lelkitükör maga a Tízparancsolat, illetve a Szentírás felsorolásai, amit a „Parancsolatok" témakörnél kifejtettünk. Emellett egy egyszerű, jól érthető lelkitükör található a Hozsanna nevű énekeskönyv elején, de ahogy írtam, maga az internet is tele van elgondolkodtatóbbnál elgondolkodtatóbb lelkitükrökkel.

ez is érdekel?

_______

Nézz körül további tartalmaink között is!

A lelkiismeret

Mit mond róla a tudomány és az Egyház?

Csodák Mária által?

Orvosok hitelesítették és újságírók vállalták fel

Imaiskola

Hogyan kell Istennel beszélgetni?

Mit tegyek, ha félek?

Imák a Gonosz hatalmának megtörésére