Van Isten?
Mi van a halál után?
_______
Hová jutnak a szeretteink és mitől függ, hogy mi hová kerülünk?
Mit mond az Egyház a paranormális eseményekről?
1. Léteznek szellemek?
Miért érzek hidegséget? Miért hallok hangokat?
Egyesek hörgő hangokat hallanak, egy-egy helyen megmagyarázhatatlan hidegséget éreznek, valaki lehúzza róluk a takarót éjszaka, a tárgyak megmagyarázhatatlan helyre kerülnek, esetleg ismeretlen új tárgyak jelennek meg a szobában. Bár ezekben lehet egy adag képzelődés, vagy egy-egy horrorfilm utáni félelem is, de nem zárhatjuk ki a valóságalapjukat: megvizsgáljuk, mit mond az Egyház ezekről.
A Szentírás azt tanítja, hogy nem csak a látható világ létezik, hanem mindnyájunknak van halhatatlan, láthatatlan eleme (a lelkünk, vagy szellemünk), és van láthatatlan, földön túli világ is, amit mennyországnak, vagy pokolnak szokás nevezni. A mi világunkból ez a láthatatlan világ nem érzékelhető, mégis előfordulnak kapcsolódási pontok, pl. sok esetben számol be a Biblia angyalokról, akik segítséget nyújtottak az embereknek (pl. Szám 22,22; Dán 3,49), vagy kihirdettek nekik valamit (1Kir 19,7; Lk 1,28). Hasonlóképpen többször van példa a Sátán megjelenésére, kísértésére (Ter 3,4; Mt 4,1-11), vagy arra, hogy különféle démonok megszálltak embereket (Mt 4,24).
A legnehezebb kérdések egyike, hogy amikor a lelkünkben egy gondolat megjelenik, akkor az angyali üzenethez, vagy sátáni kísértéshez hasonlít-e jobban. A megkülönböztetés nagyon fontos, hogy el tudjuk dönteni, szabad-e követnünk ezeket a gondolatokat.
Hasonlóképpen nehéz megállapítani, hogy amikor paranormális tapasztalatban van részünk, ez ördögi, angyali, vagy milyen beavatkozás eredménye. Jó hír, hogy van, ami gyorsan lerántja a leplet ezekről a jelenségekről. Az utolsó pontban térünk ki erre.
Kicsit tudományosabban: tisztázzuk, mit is jelent a „szellem" kifejezés, és mi a különbség a szellemek és a lelkek között!
A pszichológia jelenleg megkülönbözteti az ember testét (fizikum), lelkét (érzelmek) és szellemét (mentális szint). A Szentírás is használja ezeket (lélek - héb. nefesh, gör. pszükhé; és szellem - héb. ruah, gör. pneuma), bár nem mindig egyértelmű, hogy mi a különbség köztük. Emellett sokszor használja a szív és vese kifejezést is (pl. Jer 11,20), ami a bensőnket szimbolizálja. Egy biztos: az Isten Szentlelkére a „Ruah", azaz a Szellem szót használja kezdettől fogva, és már a teremtéskor azt írja, hogy Isten az ember „orrába lehelte az élet leheletét." (Ter 2,7) Ezt más élőlényre nem írja, ami azt jelenti, hogy az Istenhez hasonló lelkünk-szellemünk van, a többi földi élőlénnyel ellentétben.
A Biblia tanúsága szerint rajtunk kívül más szellemi lényeket is teremtett Isten - még a föld teremtése előtt (vö. Jób 38,7) -, akiket angyaloknak nevezünk. Közülük néhányan elbuktak, őket démonoknak, ördögöknek nevezzük, vezetőjük egy néhai főangyal, neve Lucifer - ami fényhozót jelent, utalva a régi dicsőségére -, vagy Sátán, ami vádlót, ellenszegülőt jelent. Az el nem bukott angyalok Istent dicsőítik, illetve időnként az embereket segítik, vagy üzennek nekik, innen a nevük (héb. malách, gör. angelos = hírnök, követ, küldött). A Szentírás arról is tanít, hogy Isten az emberek mellé őrzőangyalt állít (vö. pl. Zsid 1,14 ;Mt 18,10).
Gondolj erre, ha nehéz helyzetbe kerültél: Melletted áll Jézus Krisztus, ott van az őrangyalod, sőt, szentek, azaz mennybe jutott emberek is imádkozhatnak érted, akár a felmenőid is. Utóbbi valóságalapját a 3. és 4. pontban vizsgáljuk meg konkrétan.
2. A mennybe jutok?
Hová jutnak a szeretteim? Van pokol?
Isten terve az, hogy mindnyájan a mennybe jussunk, Jézus is mindnyájunk megmentése érdekében halt meg (vö. 2Kor 5,14; 1Tim 2,6; 1Jn 2,2). Nem akar azonban rabláncon tartani, ezért szabadon kínálja fel a döntés lehetőségét, hogy szeretnél-e szabad, boldog, Isten szerinti életet élni. Erről bővebben az élet nehéz kérdéseiről szóló fejezetben írtunk, az oldal aljáról át tudsz oda navigálni.
Összefoglalva nem csupán ún. „jó embernek" kell lennünk: földi életünk során meg kell tanuljuk a szeretetet, megbocsátást még az ellenségeinknek is, el kell utasítsuk a gyűlölet minden formáját, ami nem egyszerű folyamat, és emberi ésszel fel sem fogható, ezért Isten vezetésére, kegyelmére van hozzá szükségünk.
Nem tudunk egyszerre két úrnak szolgálni: vagy Isten országát építem Istennel együtt, az ő akaratában, előkészülve a mennyországban való boldog és szabad életre, vagy a saját országomat a saját elképzelésem szerint. Ez nem azt jelenti, hogy a saját akaratom mindig ellentétes Isten akaratával, sőt, a legmélyebb vágyainkat Isten oltotta belénk. De tudnunk kell, hogy a poklot nem az Isten építette a neki ellenszegülőknek, hanem sajnos mi építjük magunknak:
Candido Amantini ördögűző szerzetesnek az ördög egyszer ezt mondta: „Te nem tudsz semmit! Nem Ő (az Isten) készítette a poklot, a mi művünk az. Neki eszébe sem jutott.” Amorth atya hasonló helyzetben megkérdezett egy ördögöt, közreműködött-e a pokol készítésénél, és ő így válaszolt: „Mindnyájan építettük.” (forrás: magyarkurir.hu) A pokol létezését a Biblia többször is tanúsítja, Jézus maga tanít róla a Lk 16,19-31-ben.
Hatalmas tehát a felelősségünk, minek az építésében veszünk részt földi életünk során. A Sátán mindent el fog követni, hogy ne az Isten országán munkálkodjunk, hanem az övén, vagy ha úgy tetszik, a sajátunkon: építsünk fel magunk köré egy olyan várat, amiben mi vagyunk az isten, mi döntjük el, mi a helyes, és mi nem, kinek kell megbocsátanunk, kitől nem kell bocsánatot kérnünk és miért. Közben észre sem vesszük és máris a földi pokol kapuiban találjuk magunkat. A jó hír, hogy amíg élünk, van lehetőségünk változtatni, kérni Isten kegyelmét, megbocsátását, és tartozhatunk egy olyan közösséghez, akik segítenek megtartani minket a helyes úton.
A szeretteink is saját hitük, tetteik, hozzáállásuk alapján lettek/lesznek megítélve, egyes teológusok szerint nem Isten ítél, hanem mi ítéljük meg saját magunkat, amikor látjuk az Isten végtelen tisztaságát, szépségét, és látjuk, kiknek bocsátott meg, akiknek esetleg mi nem. Elképzelhető, hogy valaki csak azért nem akar bejutni a mennybe, mert meglátja, hogy ott van az undok szomszédja (vagy akár a gyermeke gyilkosa), aki az életét megkeserítette, és nem hajlandó elfogadni, hogy Isten megbocsátott neki, és ugyanazt a jutalmat kapja.
Mit tehetünk azért, hogy szeretteink is a mennybe jussanak?
Ha még élnek, beszélgethetünk velük Istenről, adhatunk nekik tanácsot és imádkozhatunk velük és értük, hogy Isten megérintse szívüket.
Ha már meghaltak, nehezebb a dolgunk. A Szentírás szerint továbbra is imádkozhatunk értük, hogy bűneik ellenére a mennybe jussanak, ezt ajánlja a 2Makk a 12,38-45-ben. Máshol ezt írja: „hathatós az igaz ember buzgó könyörgése". (Jak 5,16)
3. Túlvilági kapcsolat
Kommunikálhatunk szellemekkel?
A Szentírás és az Egyház tapasztalata az, hogy van lehetőségünk halott személyekkel kommunikálni. De helyes-e ez, és mikor?
Először is a legfontosabb, hogy Isten Szellemével (Szentlélek) kapcsolatban legyünk. Ez a kereszténység alapja. Isten válaszát is meghallhatjuk akár szívünk csendjében, akár a Szentírásban, ismerőseinken, vagy a körülményeken keresztül.
Néhány helyzet, amikor a Biblia lapjain valaki Jézuson kívül konkrét halottat látott, vagy beszélt vele:
- Saul egy halottlátóval megidéztette Sámuel szellemét, hogy segítséget kérjen tőle, de a büntetése halál lett (1Sám 28,7-19)
- Péter, Jakab és János találkoznak Illéssel és Mózessel, ahogy Jézus mellett állnak, megdicsőült módon (Mt 17,1-8)
- Jézusról azt feltételezték, hogy halála előtt Illéshez (egy mennybe jutott prófétához) fohászkodik (Mt 27,45-50)
- Jézus halála pillanatában többen feltámadtak Jeruzsálemben a halottak közül és többeknek megjelentek (Mt 27,52-53)
Az első eset tipikus példa a szellemidézésre. Ide tartoznak a közkedvelt Charley-Charley, vagy Bloody Mary szellemidézős trükkök is. Nem egy személy számol be az ezekkel és hasonlókkal kapcsolatos paranormális jelenségekről, amiket maga a Biblia a jósláshoz hasonlóan tilt (Lev 19,31). Ezek veszélyesek, mert kaput nyitnak életünkben a Sátán és a gonosz szellemek felé, vele behívjuk a gonoszt az életünkbe, extrém esetben akár a testünkbe. A bukott angyalok alig várják, hogy felvehessék velünk a kapcsolatot, ezért szívesen partnerek abban, hogy válaszoljanak a „játék" kereteiben, majd tönkretehessék életünket.
A többi eset inkább arra példa, hogy a mennybe jutott lelkek (szentek) különleges esetekben megjelenhetnek nekünk, hogy tanúságot tegyenek az Igazságról, illetve azt is láthatjuk, hogy a korabeli zsidóság számára sem volt idegen a szentekhez való egyszerű könyörgés (teljes természetességgel azt hitték, hogy Jézus Illéshez kiált).
Az Egyház is megőrizte ezt a hitét, az Apostoli hitvallásban az áll, hogy „Hiszem... a szentek közösségét...", ami jelentheti a keresztény hívek közösségét a földön, a túlvilágon, és a Krisztusban való teljes egyesülést is (vö. Jn 6,56). Aki Krisztusban él, az benne-vele cselekszik, pl. könyörög az Atyához valakiért akár itt, akár a másvilágon. A korai keresztények is hitték ezt, a Zsidókhoz írt levél is arra hívja fel a figyelmet, hogy minket a (mennyben élő) tanúk felhője övez (Zsid 12,1), tehát köztünk, velünk vannak, szurkolnak nekünk, hogy végigfussuk a pályát.
A legkorábbi Mária-fohász is tanúsítja ezt, ami még a római keresztényüldözések idején lett leírva Kr. u. 300 körül és a birodalom több pontján is fellelték (kopt-egyiptomi, római és milánói változatok), tehát egy közös - már a leírás időpontját megelőző - hitvallást tükröző fohász kellett, hogy legyen: „Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó dicsőséges és áldott Szűz. - Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Amen."
Összefoglalva:
Bárkit megkérhetünk az élők közül, hogy imádkozzon értünk. A mennyei angyalokhoz és szentekhez is fordulhatunk könyörgéssel, hiszen ők Krisztusban élnek. A lényeg, hogy egyszerű megszólításról legyen szó. Életveszélyes azonban, ha valamilyen különleges praktikát használunk a megszólításhoz: ilyen a szellemidézés, a jóslás, vagy akár az, ha „lemegyünk alfába", hogy kommunikálni tudjunk valakivel. Ezek a kétes csatornák azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy nem Isten, vagy Isten országának népe fog kapcsolatba lépni velünk, hanem annak ellenségei - akár jótevőnek, ismerős szellemnek adva ki magukat -, hogy megtévesszenek és belépjenek az életünkbe.
Kiegészítés:
Nem csak a Hiszekegyben; a Bibliában is olvashatjuk, hogy a menny lakói közbenjárnak értünk Istennél:
- „Oniász megszólalt és azt mondta: „Testvéreinknek ez a barátja Jeremiás, Isten prófétája. Sokat imádkozik a népért és az egész szent városért.” (2Makk 15,14) - Jeremiás egy korábban élő próféta volt, mégis odaátról imádkozik a népért.
- „Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé." (Jel 8,3-4) - A korabeli szóhasználat szerint a „szentek" nem a mennyei, hanem a földi hívőket jelentette (lásd 1Kor 16,1 vagy 2Kor 8,4; 13,12), tehát az ő imájukat viszik Isten elé.
- „Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje – ezek a szentek imádságai." (Jel 5,8) - „Szentek" alatt az előző értelmezést alapul véve itt is a földi híveket kell értenünk.
- „Oniász megszólalt és azt mondta: „Testvéreinknek ez a barátja Jeremiás, Isten prófétája. Sokat imádkozik a népért és az egész szent városért.” (2Makk 15,14) - Jeremiás egy korábban élő próféta volt, mégis odaátról imádkozik a népért.